Tartalom átvétel

Ünnepélyes Lenkey szobor avatás

Kedves Rokonság és Támogatók!

Szeretettel meghívunk benneteket Eger város és a Lenkey TKÖE nevében (lásd a szép városi meghívót is), a Lenkey Jánosról készült Kutas szobor ünnepélyes avatására, a frissen átkeresztelt Lenkey udvarba október 6-án, 11 órától. Nagy örömünkre szolgál, hogy egyesületünk fennállásának 10. évét egy ilyen nagyszabású és remek alkalommal koronázhatjuk meg és együtt emlékezhetünk ezen a napon Eger város elöljáróival, polgáraival, iskolásaival.
A tartalmasnak ígérkező programot és avatást követően a Lenkey János általános iskolába vonulunk át, ahol szintén az egyesületünk által adományozott mellszobormásolatot avatjuk fel az iskola vezetése és diákjai körében 12.30-13 óra tájban.

Ezt követően meghívott vendégeinkkel és a család részt kívánni óhajtó tagjaival 18 órától az 1552 étteremben folytatjuk a napot, ahol együtt lehetünk, beszélgethetünk, Horváth Béla úr Würtenberg huszárokról szóló könyvének bemutatóján veszünk részt, vásárolhatunk néhai T. Ágoston Laci bátyánk remekének 3. kiadásából, és megtartjuk 2017-es hivatalos közgyűlésünket.

Szeretettel várunk benneteket, (az éttermi foglaláshoz legyetek kedvesek jelezni a FBookon a Lenkey Társaság oldalán maholnap megjelenő kérdőívben, hogy kire számíthatunk.)

üdvözlettel,

Péter és János 

CsatolmányMéret
Meghívó596.14 KB