Tartalom átvétel

Anyaggyűjtés a Lenkey házhoz

Ahogy már a közgyülési beszámolóban is jeleztük feléledt az egri Lenkey ház ügye, sőt a jelen állás szerint az ügy szépen beindult, ezért kérünk mindenkit, akinek bármilyen történelmi értelemben értékelhető Lenkey anyag, tárgyi emlék van a birtokában legyen kedves jelezze, mert egy leendő múzeum és emlékszoba gyűjteményét gazdagíthatja, ha felajánlásra kerül. A döntést nagyban befolyásolhatja, ha jelentős mennyiségű anyagot tudunk mi is felsorakoztatni a család részéről, legyenek azok levelek, fényképek stb.

Lenkey Társaság Közgyűlés 2013

 Tisztelt Tagság, Kedves Rokonság!

Örömmel tájékoztatlak benneteket, hogy múlt pénteken szerencsésen és sikeresen lebonyolítottuk 2013-as közgyűlésünket, melyen értékeltük a tavalyi évet, sor került a pénzügyi beszámolóra és alapszabályunk módosítására, illetve terveket fogalmaztunk meg erre az évre. Minden megjelentnek ezúton is köszönöm a részvételt.

Lenkey közgyűlés időpont változás!!!

Kedves Rokonság!
 
Köszönöm a visszajelzéseiteket. Ezek alapján, ha nem nagy zökkenő, kérlek benneteket, hogy a közgyűlés időpontját március 22-re péntekre tegyük át, így a vidékről érkezőknek sem jelent gondot az esti hazatérés és a másnapi elfoglaltság.
A helyszín a XVIII.

Éves közgyűlés

Kedves Rokonság!
 
Kellemes tavaszt kívánok mindegyikőtöknek szeretettel. Remélem jól vagytok és túléltétek a világvégét.
Szép hosszú telünk volt, sok hóval, de azért most már gondolom egyikőnk se bánja, ha beköszönt a tavasz. Pont ezért és a 2013-as év megtervezése és egy-két adminisztratív teendő okán szeretnélek meghívni benneteket egyesületünk idei közgyűlésre, amit Budapesten tartunk március 21-én 17 órától tervek szerint az alapítás helyszínén a VI.

2012 - 1%

Kedves Barátok, Lenkeyek!

Ismét adóbevallási időszak van. Ismételten kérünk Benneteket, amennyiben módotok és lehetőségetek van, ajánljátok fel a Lenkey Társaság számára a civil szervezetek részére felajánlható 1% adótokat. A tavalyi év felajánlásai is megérkeztek. Hamarosan tájékoztatunk Benneteket a bevételeinkről és azok felhasználási céljáról. Az 1%-os nyilatkozaton az alábbi adószámunkat tüntessétek fel.

18262256-1-43

Főhajtás a Lenkey sírnál 2011 októberében

2011-ben polgári összefogással elkészült a Kisasszony tmetőben a sír befedése, illetve Lenkey Károly és Keszlerffy Teréz márványtáblája, ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk. Az alábbi felvétel az ünnepségen készült, melyet most találtam és meg is osztok egyben. A felvételről és kapcsolódó írásról további információk a Linkgyűjtemény kapcsolódó bejegyzésében találhatók.

Dr. Sebestény Sándor: Lenkey János és Lenkey Károly honvédtisztek a Délvidéken (1848)

Kiváló írást kaptunk Dr. Sebestény Sándortól, melyet a Családtörténet menüpontban olvashattok, de a mellékelt csatolmányból pdf formában is elérhető. Ajánlom minden érdeklődőnk figyelmébe.

Boldog új esztendőt mindenkinek!

Kedves Rokonság!
 
Remélem mindenkinek kellemesen, meghitten teltek az ünnepek! Kívánom, hogy az újévi fogadalmak minél később vesszenek feledésbe, minél tovább tartsunk ki mellettük, és minél több váljon belőlük valóra! Kívánom, hogy tartson meg bennünket a jó Isten egészségben és segítsen hozzá, hogy az elmúlt év legjobb eseménye lehessen az idei év legrosszabbja J!
 
Jó egészséget kívánok mindannyiótoknak szeretettel,
 
Péter
 

Lenkey Péter

Lenkey Társaság a Facebook-on

Elindítottuk oldalunkat a Facebook-on is. A fontosabb híreket, eseményeket, fényképeket ott is közölni fogjuk. Gyertek, jelöljetek minket ismerősnek, "lájkoljatok"

facebook.com/LenkeyTarsasag

A Családtörténetben Sebestény Sándor írása Lenkey Károlyról

Felkerült honlapunkra is dr. Sebestény Sándor nagyszabású írása Lenkey Károlyról, amely a Szilaj Csikó folyóirat 2011. évi számaiban jelent meg folytatásokban, ahogy erről már korrábban is beszámoltunk. lenkeytarsasag.hu/content/honvedtiszt-az-184849-es-szabadsagharcban