Tartalom átvétel

Hírek a Lenkey sírról

Jánostól kaptuk a híreket folyamatosan a Lenkey sírról, ezeket időrendben bemásolom:

A Kisasszony temetőben a Lenkey sírral kapcsolatban vannak új fejlemények, hírek:
Ahogy a fotók is mutatják (amit mellékelek) kivágták a sír mellett lévő akácfát, majd a sír előtti kettős sír kerítését lebontották, majd a Lenkey sír előtt lévő kettős sírt megszünteti a temető gondnokság. Elképzelés szerint a kettős sír helyére egy sima terepet készítenek ahonnan a Lenkey sír lesz megközelíthető, csinálni akarnak két mécsestartót is.
A Lenkey sír előtti területet nem adják el, az szabad terület lesz, mert a Lenkey-ek a Gondnok úr elmondása szerint a temető leghíresebb személyiségei, -halottai.
Az ünnepségek során majd jobban hozzáférhetőek lesznek, - jobban megközelíthető lesz a Lenkey sír.
A Lenkey hirdető táblával és az üres placcal együtt a Lenkey sír szépen ki fog emelkedni a környezetéből.
A temető gondnokság muskátli virágokat is elhelyezett a síron.

Az egri Kisasszony temető fenntartója/gondnoka úgy határozott, hogy hangsúlyosabbá teszi a város és a temető nagyjainak, Lenkey Jánosnak, Lenkey Károlynak és édesanyjuknak sírhelyét. Ebből a megfontolásból a Lenkey sír előtti két korábbi sír áthelyezése mellett döntöttek, és amint a János által készített képen láthatjátok is a munkálatokat meg is kezdték. Szép nagy tér áll majd így ezentúl rendelkezésre az ünneplő közönség számára. (A képen láthatjátok a korábban általunk állított információs táblát is.)

 

Olyan jó látni, hogy sok éves „buzgolkodásunk” eredményeként sokak számára válik érdekessé, fontossá ismét Lenkey személye szerte a városban, és példánkon felbátorodva keresik a lehetőségeket, hogy mindenki a maga területén részese lehessen a múlt ápolásának a jövő építésének a tábornok személyén keresztül. Reméljük az önkormányzati választásokat követően a Lenkey ház ügye is lép egyet előre.

 

A Lenkey sírnál a tájékoztató tábla fa szerkezetét átfestettem, a sírnál a márvány táblát arannyal kifestettem, az obelix oszlopon lévő betűket átfestettem, megújult a sír.

Köszönjük Jánosnak! A szövegben szereplő képeket a Galéria vonatkozó részébe töltöttem fel.